A CTR fogalma és számítása
A CTR azt mutatja meg, hogy azok közül az emberek közül, akik látták a keresőtalálatodat vagy a hirdetésedet, pontosan hányan kattintottak rá. Az angolul click-through-rate-nek nevezett kifejezés (magyarul átkattintási arány aminek a rövidítése a CTR) tulajdonképpen egy százalékos arányt jelent.
Számítása nagyon egyszerű: csupán a kattintások számát kell elosztani a megjelenések számával, a kapott eredményt pedig megszorozni 100-zal. Ha tehát egy hirdetés megjelent mondjuk 200-szor, ebből pedig 20-an kattintottak rá, akkor a 20-at a 200-zal elosztva 0,1-et kapsz. Ezt szorozd meg 100-zal, és máris kijön, hogy a hirdetésed átkattintási aránya 10%.
Az átkattintási arány jelentősége abban áll, hogy képes megmutatni a hirdetések, ezzel együtt pedig a keresőoptimalizálás sikerességét. Minél magasabb ez a százalékos arány, annál többen kattintanak az adott hirdetésre és annál eredményesebbnek tekinthető az adott kampány. Befolyásolja ráadásul a kulcsszókutatás sikerességét, a kulcsszavak értékét is.
Ilyen a megfelelő átkattintási arány
Ahogy a linképítés során sem túl előnyös, ha a szöveg minden második szavára rápakolsz egy linket, a CTR esetében sem minden esetben jelent jót, ha az átkattintási arány túl magas. Megtörténhet például, hogy ugyan rákattintanak egy adott linkre, mégis visszafordulnak az oldalról, azon ugyanis nem azt találják, amire számítottak. Ekkor vagy a hirdetés típusa, vagy a kulcsszó, vagy pedig a tartalom nem volt megfelelő. Ilyenkor fordulhat elő, hogy növekszik a visszafordulási arány és csökken a konverziós arány.
Az, hogy mikor tekinthető jónak a CTR, számos dologtól függ, de leginkább attól, hogy milyen típusú találatról van szó. Az organikus találatok közötti első hely 30%-os, míg a találati oldalon megjelenő hirdetés 1-2 %-os CTR-e már kiválónak számít. Ez az arány e-mail marketing esetén 2-3%, display-nél pedig 0,3-0,4 %-ban tekinthető eredményesnek.
A CTR sikerességét befolyásoló tényezők
A CTR sikerességét több minden is befolyásolja. Meghatározó például, hogy az üzenet, a közvetítésre használt csatorna és a céloldal összhangban álljon egymással. Fontos, hogy a landing oldal pontosan azt a tartalmat jelenítse meg, amelyre következtetni lehet a linkre kattintva.
PPC kampányok esetén a hirdetés helyét nagyban befolyásolja a CTR is, ez az ún. Ad Rank. Az Ad Ranket pedig a minőségi mutató, a relevancia és a hirdetésre fordított összeg határozza meg. Az átkattintási arányra az is hatással van, hogy a felhasználók milyen eszközt alkalmaznak. A mobilos CTR egészen biztosan magasabb, mint egy asztali gépes érték, ezért érdemes erre is figyelni a célzásnál.
Így lehet felpörgetni a CTR-t
Most, hogy már tisztában vagy vele, mi is a CTR és miért ennyire fontos, jöjjön néhány tipp arra vonatkozóan, hogy mit tehetsz az átkattintási arány javítása érdekében. Az alkalmazandó módszerek attól függenek, hogy milyen csatornát használsz hirdetésed népszerűsítésére.
PPC hirdetéseknél a Google Ads-ban például hirdetésbővítmények segítségével tehetsz szert magasabb átkattintási arányra, ezek használatával ugyanis nagyobb részesedést kaphatsz a találati oldalakból. E-mailek esetén a tárgysoron keresztül ragadható meg a figyelem, ugyanis azt tekinti meg mindenki először. Minden tárgysort nagyban képes fellendíteni egy-egy hangulatjel, ezek ugyanis erősen hatnak az érzelmekre.
A CTR javításában nagy szerepe van a CAT (call-to-action) mondatoknak mind az organikus találatok között, mind pedig a hirdetésekben. Egy-egy találó mondattal kattintásra ösztönözheted a felhasználókat. A jó CAT hatásos, figyelemfelkeltő, irányt mutat a látogatók számára és a konverzió felé tereli őket.
A CTR egy meglehetősen fontos mérőszám, azonban önmagában értékelni óriási hiba lenne. Fontos szerepe van a visszafordulási aránynak és a konverziós aránynak is egy-egy hirdetés vagy találati oldal sikerességének megítélése során. A kellően magas átkattintási arány tükrében azonban már pozitívnak tekinthetőek az erőfeszítéseid.